Elhárítanák a veszélyeket
Merkel és Hollande kiállnak az euró mellett
Franciaország és Németország teljes erőbevetéssel el akarja hárítani az eurózónára leselkedő veszélyeket.
2012.07.27 16:44MTI"Németország és Franciaország mélyen elkötelezett az eurózóna integritásának megőrzése mellett, és eltökélt szándéka, hogy mindent megtesz az euróövezet megvédésére" - áll a Berlinben közzétett közleményben. A két politikus hangsúlyozza, hogy az euróövezet tagországainak és az európai intézményeknek meg kell felelniük a hatáskörükből adódó felelősségnek, és elengedhetetlenül szükséges, hogy a tagországok gyorsan végrehajtsák a június végi uniós csúcs határozatait.
A közlemény jóformán szó szerint visszhangozza Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének szavait, aki csütörtökön hangsúlyozta, hogy az EKB "mandátumán belül bármit megtesz az eurózóna védelmében". Hasonlóan fogalmazott a francia kormány szerdai ülése után a kormányszóvivő. "Francois Hollande elnök áttekintette a spanyol helyzetet, és arra a következtetésre jutott, hogy a csúcs határozatait eltökélten és gyorsan végre kell hajtani" - mondta.
Hozzátette: az alapvető cél az, hogy az államok éppen olyan gyorsan tudjanak reagálni, mint a piacok. Az uniós csúcson egyebek közt elhatározták egy közös európai bankfelügyeleti hatóság felállítását, és programot fogadtak el a spanyol bankrendszer szanálására. A Merkel és Hollande megbeszéléséről kiadott közlemény hatására az euró háromhetes csúcsra, 1,2321 dollárra erősödött a dollárral szemben, a vezető európai tőzsdéken emelkedtek az árfolyamok, a spanyol és olasz állampapírok hozama pedig csökkent a másodlagos piacon. Erősödött a forint, az euró 1,23 százalékkal 280,30 forintra gyengült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


