Több mint harmincezren eltűntek...
Szörnyű - 41 ezer fölött a kínai földrengés áldozatainak száma
A legújabb hivatalos adatok szerint 41 353 halottja és 32 666 eltűntje van a május 12-i kínai földrengésnek - A sebesültek száma 274 683, s 5 millióan maradtak hajlék nélkül - közölte szerdán a pekingi kormány.
2008.05.21 17:05MTI - Fotó: Sky NewsA kormány bejelentette, hogy újjáépítik a földrengés által lerombolt Pejcsuan (Beichuan) megye központját, Csüsan (Qushan) várost. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint a Pejcsuannak is nevezett települést egy teljesen új helyen építik fel, de hogy hol, azt később döntik el.
A hely kiválasztásában a legfőbb szempont a biztonság - mondta a város pártfőnöke. Hozzátette: lehetetlen a régi helyén újjáépíteni, ezért telepítik át, de azért egy emlékművet emelnek az áldozatoknak.
Csüsan a földrengés által leginkább sújtott városok közé tartozik; 13 ezer lakosa közül 8600 meghalt, s összeomlott benne a régi épületek 80 és az újak 60 százaléka, s nincs egyetlen olyan ház sem, amely ne rongálódott volna meg.
Két fogságban felnevelt panda hiányzik az állományból abban a rezervátumban, amely a kínai földrengés központjában fekszik - közölte szerdán a pekingi kormányzat. A Volung (Wolong) rezervátum Vencsuan (Wenchuan) járásban van, amelyet a legnagyobb erővel sújtott a földrengés.
Az óriáspandák életének kutatásával foglalkozó központ mintegy 130 pandát nevel, s közülük hat tűnt el. Egyet kimentettek a romok alól, három ijedtében elkóborolt állatot megtaláltak, de kettőről még mindig nem tudnak - közölte az állami erdészeti hatóság. A központ nagy károkat szenvedett a rengés és a földcsuszamlások miatt.
Az ott dolgozók közül 47 ember életét vesztette, 35 súlyosan megsebesült és 66 eltűnt. A Szecsuan (Sichuan), Senhszi (Shaanxi) és Kanszu (Gansu) tartományokban vadon élő, mintegy 1600 óriáspanda sorsáról a hatóság nem közölt semmit.
Az indiai száműzetésben működő tibeti kormány felszólította szerdán híveit, hogy a természeti csapás áldozataira való tekintettel, a szolidaritásuk jeléül ideiglenesen szüneteltessék a Kína-ellenes tüntetéseket, s ne zavarják meg az olimpiai láng körútját se.
![]() | [2/2] | |
|
Kapcsolódó írások:
- Megrázó képek - Pánik tört ki Szecsuanban egy újabb földrengés-riadó miatt
- A 29 ezret is eléri a kínai földrengés megerősített halálos áldozatainak száma
- Megrázó képek - Élve találtak egy német turistára a szecsuani földrengés után
- Képek! Megközelíti a húszezret a szecsuani földrengés halottainak hivatalos száma
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06