Szíria
Fogytán a felkelők lőszere Aleppóban
A Szíria kereskedelmi központjaként ismert Aleppó történelmi belvárosának határán csaptak össze a lázadók a kormányerőkkel és a titkosszolgálatokkal kedden - közölték helyi lakosok és ellenzéki aktivisták.
2012.07.24 15:20MTI"A lázadók előrenyomultak, és megpróbálták felszabadítani a belvárost, miután más negyedek fölött már átvették az irányítást" - mondta a Reuters brit hírügynökségnek egy ellenzéki aktivista. A Bassár el-Aszadhoz hű csapatok Aleppó külvárosait lőtték, hogy megállítsák a lázadók csapatait. A harcok a korábban nyugalmas városrészekre is kiterjedtek kedden.
A lázadók egyik parancsnoka szerint folyamatosan érkeznek harcra kész felkelők vidéki városokból, azonban a lőszerhiány egyre nagyobb problémát okoz a csapatoknak.
Mindeközben az iráni Forradalmi Gárda egyik tábornoka megtorlással fenyegette meg az arab országokat arra az esetre, ha beavatkoznak a szíriai konfliktusba. A félhivatalos iráni Farsz hírügynökség jelentése szerint Maszúd Dzsazajeri - aki egyben a vezérkari főnökség szóvivője is - kijelentette, hogy Aszadnak vannak barátai a régióban, akik készek csapást mérni, különösen a "gyűlölt arabokra". Míg Szaúd-Arábia és Katar a felkelőket támogatja, Irán az Aszad-rezsim egyik legfontosabb szövetségese.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


