Glióma miatt került kórházba szombaton a politikus
Edward Kennedynek agytumora van, jó a kedélyállapota
Edward Kennedy demokrata szenátornak agytumora van - közölték a politikus orvosai kedden, aki azt is elmondták, hogy a beteg politikusnak jó a kedélyállapota.
2008.05.21 08:35MTIKennedyt szombaton szélütés érte, azóta egy bostoni kórházban kezelik. A vizsgálat kimutatta, hogy betegségét egy rosszindulatú daganat, glióma okozta a bal agylebenyben. Gyógyításáról további vizsgálatok után döntenek; a szokásos kezelés ilyen esetben a besugárzás és a kemoterápia kombinációja. Edward Kennedy az 1963-ban meggyilkolt John F. Kennedy elnök legfiatalabb fivére, és 1962 óta a szenátus tagja.
A 76 éves massachusettsi szenátort hordágyon vitték el három napja a család hyannisi birtokáról. Harry Reid, a szenátus többségi, ellenzéki frakciójának vezetője Kennedy feleségére hivatkozva akkor azt mondta, a szenátor állapota súlyos, de nem életveszélyes. Szóvivője azt mondta, eszméleténél van, beszél, sőt viccelődik a kórházban összegyűlt családtagjaival. Felesége és gyerekei minden nap vele vannak, a sajtónak nem nyilatkoztak.
Az orvosok kedden nyilatkozatban közölték: Kennedynek szombat óta nem volt újabb szélütése, jó hangulatban van, nyugodt körülmények között pihen. Állapota megfelelő, jár-kel a kórházban. Kennedy tavaly októberben műtéten esett át, mivel részlegesen elzáródott egy nyaki verőere, amit egy rutinellenőrzésen fedeztek fel. A nagyon agresszív rosszindulatú gliómával a betegek kevesebb mint egy évig, a lassabban növekvő tumorok esetében átlagosan 5 évig maradnak életben.
A legbefolyásosabb demokrata szenátorok közé tartozó Edward Kennedy legutóbb januárban került a figyelem homlokterébe, amikor Barack Obama mellé állt a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó előválasztási küzdelemben Hillary Clintonnal szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


