Gyűjtik, elemzik az információkat
Pozsony mindent elkövet Csatáry megbüntetéséért
Szlovákia mindent elkövet azért, hogy az 1948-ban Csehszlovákiában, távollétében halálra ítélt Csatáry Lászlót megbüntessék; a szlovák igazságszolgáltatás "jelenleg gyűjti és elemzi az információkat".
2012.07.19 19:41MTIA 97 éves férfinak a Simon Wiesenthal Központ szerint kulcsszerepe volt abban, hogy körülbelül 300 zsidót Kassáról az ukrajnai Kamenyec-Podolszkba deportáltak, ahol 1941 nyarán szinte valamennyiüket meggyilkolták. A központ szerint Csatáry 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként részt vett több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásának a megszervezésében is.
Jana Zlatohlavkova, a szlovák igazságügyi tárca szóvivője a spanyol hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: Szlovákiának "komoly érdeke" fűződik ahhoz, hogy mindent megtegyen a férfi megbüntetéséért. A szóvivő nem tért ki arra, hogy országa kérni fogja-e Csatáry kiadatását. A szóvivő közölte, hogy a szlovák igazságszolgáltatás "jelenleg gyűjti és elemzi az információkat".
Mint mondta, tekintettel arra, hogy nemzetközi szálakkal bonyolított ügyről van szó, a tárca "ebben a pillanatban nem tartja alkalmasnak, hogy részletekkel szolgáljon". A Budapesti Nyomozó Ügyészség szerdán gyanúsítottként kihallgatta és őrizetbe vette Csatáry Lászlót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


