Készült arra, hogy ki fogják hallgatni
Csatáry adatokkal várta az ügyészeket
Nem lepődtem meg a hatóságok érkezésén, készültem arra, hogy ki fognak hallgatni - nyilatkozta Csatáry László.
2012.07.19 08:56MTI"Hónapok óta dolgoztam, így előre leírt jegyzeteket vihettem magammal, amelyeket csatoltak is a vallomásomhoz" - fogalmazott a 97 éves férfi, akit a Budapesti Nyomozó Ügyészség emberek törvénytelen kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsít.
A Magyar Hírlap úgy tudja, Csatáry állítása szerint Kassán rendőrfogalmazóként dolgozott, s azért került kapcsolatba a németekkel, mert egyedül ő bírta a nyelvüket. Mikor 1997-ben a Horn-kormány idején hazatért, előzetes véleményt kért a magyar és a szlovák hatóságoktól, hogy vádolják-e valamivel, illetve folyik-e eljárás ellene. A negatív válaszok után tért haza. E dokumentumok ma is a birtokában vannak - írta a lap.
Csatárynak a háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ adatai szerint kulcsszerepe volt abban, hogy körülbelül háromszáz zsidót Kassáról az ukrajnai Kamenyec-Podolszkba deportáltak, ahol 1941 nyarán szinte valamennyiüket meggyilkolták. A központ szerint Csatáry 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként részt vett több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásának szervezésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06