A cél ekerülni a totális polgárháborút
Jordán király: a damaszkuszi merénylet súlyos csapás a rezsimre
Szörnyű csapás Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjére a szerdai damaszkuszi merénylet, amelyben meghalt a katonai hírszerzés vezetője - az államfő sógora -, valamint a védelmi miniszter és a felkelők elleni műveleteket irányító válságstáb vezetője.
2012.07.19 09:20MTIII. Abdalláh egyúttal aggodalmát fejezte ki, nehogy a szíriai vegyifegyver-készletek szélsőséges iszlamisták kezébe kerüljenek.
Ez az utolsó esélye Aszad elnöknek, hogy elkerülje a totális polgárháborút, amely a legrosszabb forgatókönyv az egész régió számára - mondta a Szíriával szomszédos arab ország királya. Mint fogalmazott, a helyzet egyre bonyolultabb, "és ha egyszer belekerülünk az örvénybe, nem lehet többé kikerülni onnan".
A jordániai uralkodó elmondta: információik szerint "egy ideje az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat is jelen van Szíria egyes régióiban". Hozzátette, nem szabad, hogy a szíriai vegyifegyver-készletek "az ellenség kezére jussanak".
Korábban az amerikai külügyminisztérium is figyelmeztetett erre a veszélyre, hozzáfűzve, hogy "jelenleg semmi nem utal arra, hogy a vegyi fegyverek ne a szíriai hatóságok ellenőrzése alatt állnának".
Közben Kairóban több száz tiltakozó megrohanta a szíriai nagykövetséget, és ki akarta tűzni a szíriai felkelők zászlaját. Az egyiptomi biztonsági erők könnygázt vetettek be, hogy megfékezzék a tüntetőket. Tizennégy embert őrizetbe vettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


