A hat halálos áldozatot még nem azonosították
A burgaszi merényletben legalább 31 izraeli állampolgár sérült meg
Az izraeli külügyminisztérium megerősítette csütörtök reggel, hogy a burgaszi merényletben megsebesült 32 emberből legalább 31 izraeli állampolgár, és utóbbiak közül háromnak az állapota súlyos. A hat halálos áldozat azonosítása még nem fejeződött be.
2012.07.19 07:41MTIA 28 könnyebb sebesültet burgaszi kórházba szállították, a három súlyos sérültet pedig Szófiába - mondta a minisztérium szóvivője a vöröskereszt izraeli megfelelőjének, a Magen David Adom (MDA) szolgálatnak a mentőire hivatkozva, akik meglátogatták a sebesülteket
A minisztérium már szerda este közölte, hogy a halálos áldozatok és a sebesültek zöme izraeli állampolgár. Cvetan Cvetanov bolgár belügyminiszter hat halálos áldozatról és 32 sebesültről számolt be, utóbbiak között tudomása szerint négy súlyos állapotú van.
Az izraeli külügyi szóvivő elmondta, hogy a halálos áldozatok azonosítása még néhány óráig, esetleg egy napig is eltarthat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06