Féltékenység
Londoni kettős gyilkosság: Bán Attilát bűnösnek nyilvánította a bíróság
Gyilkosságban mondta ki bűnösnek egy londoni bíróság azt a magyar állampolgárt, akit azzal vádoltak, hogy a londoni Heathrow repülőtér egyik szállodájában dolgozva megölte két kollégáját.
2012.07.18 20:41MTIA 32 éves Bán Attila a Radisson Edwardian szálloda recepciósa volt. A két áldozat egyike egy szintén magyar fiatalember, a másik egy 20 esztendős angol lány. A bűncselekmény tavaly augusztusban történt. A vádirat szerint a homoszexuális vádlott féltékenységből ölte meg magyar kollégáját és a fiatal angol nőt, mert azt feltételezte, hogy viszonyuk volt egymással.
Bán Attila "korlátozott beszámítási képesség állapotában elkövetett emberölésben" vallotta magát bűnösnek, a szándékos emberölést nem ismerte el, de a londoni központi büntetőbíróság az utóbbi, súlyosabb minősítést találta bizonyítottnak.
Az ügy bizarrmomentuma, hogy Bán Attila mindvégig a tetthelyen, az alkalmazottak szállásának egyik szobájában volt a helyszíni szemle, a nyomok összegyűjtése és a patológiai vizsgálat alatt. Annak az ágynak az ágyneműtartójában rejtőzködött, amelyen a fiatal nő holtteste volt. A rendőrök távoztával előjött, és öngyilkosságot kísérelt meg.
Végül a két nap múlva visszatérő rendőrök bukkantak rá, miután Bán Attila az áldozatok megtalálásának másnapján azt írta angolul Facebook-oldalára, hogy "Szeretnék felébredni ebből a rémálomból", és ezt a munkatársai jelezték a hatóságoknak.
A tárgyalótermen kívül John Finch rendőrfelügyelő azt mondta a BBC-nek, hogy a nyomozók nem követtek el hanyagságot, amikor nem néztek bele az ágyneműtartóba, mert kulcsfontosságú bizonyíték semmisülhetett volna meg, ha felnyitják az ágyat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


