Nem akarják felelősségre vonni?
Csatáry-ügy- Zuroff nem bízik a megyar hatóságokban
Kételyét fejezte ki Efraim Zuroff azzal kapcsolatban, hogy a magyar hatóságok felelősségre akarják-e vonni a háborús bűntettekkel gyanúsított Csatáry Lászlót.
2012.07.16 17:18MTI"A legfontosabb kérdés az, vajon megvan-e a politikai akarat Magyarországon ahhoz, hogy a Csatáry-ügyet bíróság elé vigyék. Mi azt követeljük, hogy az ügy végre kezdődjön el. Hogy Csatáryt nevezzék meg mint gyanúsítottat, s vessenek véget a lavírozásnak" - mondta a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője a dpa német hírügynökségnek arra a kérdésére, mit vár a magyar hatóságoktól. Kétkedését Zuroff azzal magyarázta, hogy a magyar hatóságok már négy és fél éve ismerik az ügyet.
"Én már 2006-ban bizonyítékokkal szolgáltam az ügyészségnek. 2011 szeptemberében pedig még Csatáry budapesti címét is megadtam" - állította a náci bűnösök felkutatásával foglalkozó központ igazgatója. "Nyilván abban reménykedtek, hogy eltűnik" - tette hozzá a dpa hétfői jelentése szerint. A német hírügynökség felidézi, hogy az állítólagos háborús bűnös, a 97 éves Csatáry László a Simon Wiesenthal Központ és a média értesülései szerint jelenleg Budapesten él, s hogy a vádak szerint 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként szerepet játszott mintegy 16 ezer magyar zsidó Auschwitzba deportálásának megszervezésében.
A Simon Wiesenthal Központ vasárnapi közleménye szerint Efraim Zuroff a múlt héten Budapesten újabb információval szolgált az ügyben a magyar ügyészségnek arra vonatkozóan, hogy Csatáry évekkel korábban kulcsszerepet játszott körülbelül 300 kassai zsidónak az ukrajnai Kamenyec-Podolszkba történt deportálásában is, ahol 1941 nyarán szinte valamennyiüket meggyilkolták.
Egyúttal sürgette, hogy a magyar hatóságok gyorsítsák fel a vizsgálatot Csatáry ellen. A Fővárosi Főügyészség április 20-i közlése szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt Csatáry ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


