Külföldi sajtó Magyarországról
A Libération egy magyarországi géntesztről
Igazoltan rasszista és antiszemita eredetű teszt címmel közölt jegyzetet pénteken a Libération című francia baloldali napilap annak a magyarországi laborvizsgálatnak a kapcsán, amellyel egy a Jobbikba belépni szándékozó férfi azt akarta kimutatni, hogy felmenői között nincsenek zsidó vagy roma ősök.
2012.06.29 14:04MTIAz ügy részletes ismertetése után a lap úgy vélte, hogy "már semmi nem meglepő Magyarországon, ahol minden megvásárolható, még egy doktori értékezés is". A cikkíró Florence La Bruyere ugyanakkor megjegyezte, hogy - miután a sajtó azon tévedésen alapulva nagyította fel az ügyet, hogy a tesztet kérő férfi jobbikos képviselő - az Egészségügyi Tudományos Tanács feljelentést tett, az állítólagos géntesztet végző Nagy Gén Diagnosztikai és Kutatási Kft. a honlapján fejezte ki sajnálatát amiatt, hogy a tudományosan megalapozott génvizsgálatot egyes személyek tévesen, rossz szándékkal használják fel, s a Jobbik pedig jelezte, hogy semmi köze a tesztet kérő illetőhöz.
"Az incidens nem is annyira a Jobbik előretörésére világít rá, a párt támogatottsága stabil, hanem az általa felvetett gondolatok társadalmi elfogadottságának növekedésére. Ez pedig a hatalmon lévő populista jobboldalnak tudható be, amely nem habozik rehabilitálni szélsőjobboldali figurákat és flörtölni az antiszemitizmussal" - írta a Libération.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


