Harcok Homszban

Szíria - Kormányhű személyeket gyilkoltak meg

Legalább 26 kormányhű személyt raboltak el és öltek meg egy rajtaütés során Szíriában.

2012.06.22 15:47MTI

A Nagy-Britanniában működő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (SOHR, francia rövidítése: ODSH) nevű jogvédő szervezet szerint az Aleppo tartományban elkövetett vérengzés áldozatai milicisták voltak. Az állami tévétársaság "brutális terrorista vérfürdőnek" nevezte az esetet, a híradás szerint az áldozatokat megcsonkították. A londoni székhelyű jogvédő szervezet hozzátette, hogy a kormányerők az érintett területen több települést lövettek az elmúlt napokban. Ezzel párhuzamosan aktivisták azt közölték a Reuters hírügynökséggel, hogy a hadsereg tüzet nyitott a Bassár el-Aszad elnök ellen tüntetőkre Aleppóban, a gépfegyveres támadásban legalább tízen meghaltak. 

A SOHR arról is beszámolt pénteken, hogy további négy magas rangú katonatiszt dezertált a szíriai hadseregből. Egy, a szervezet által nyilvánosságra hozott videó szerint két ezredes és két dandártábornok hagyta ott a sereget. A csoport szerint a dezertálás csütörtökön történt, azon a napon, amikor egy gyakorlórepülésen részt vevő szíriai ezredes Mig-21-es vadászgépével a szomszédos Jordániába menekült, ahol politikai menedéket kért és kapott a helyi hatóságoktól. Pénteken Homszban folytatódtak a súlyos összecsapások a kormányerők és a felkelők között, aktivisták szerint a hadsereg újra lövette a várost. 

A településen csütörtökön legalább 168 halálos áldozatot követeltek a harcok, ez volt a legvéresebb nap Szíriában április 12-e óta, amikor elvileg életbe kellett volna lépnie a Kofi Annan nemzetközi megbízott által tető alá hozott tűzszünetnek. A rossz biztonsági helyzet miatt a vöröskereszt csütörtökön feladta a próbálkozást, hogy kimenekítse Homszból a sebesülteket és a civileket. Helyi aktivisták szerint a városban "katasztrofális állapotok" uralkodnak, a lakosság nagy része már elhagyta a települést, az ott ragadtak pedig megpróbálnak kitörni az ostromgyűrűből. 

A hónapok óta tartó ostrom során Homsz infrastruktúrájának hetven százaléka elpusztult - közölte egy aktivista az AFP hírügynökséggel. Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) pénteki jelentése szerint a közel-keleti országban másfél millió ember szorul humanitárius segélyre, a nemzetközi segélyszervezeteknek azonban jelentős nehézségeket jelent a rászorulók elérése. Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) június közepéig 461 ezer szíriainak nyújtott élelmiszersegélyt, a szervezet júliusra 850 ezer rászorulóhoz akar eljutni. Eddig 86 ezer szíriai menekültet vettek nyilvántartásba a szomszédos Törökországban, Jordániában, Libanonban és Irakban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.