Erőfitogtatás
Dél-Korea: a hadgyakorlat figyelmeztetés Észak-Koreának
Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös, nagyszabású pénteki hadgyakorlatának célja, hogy elrettentse Észak-Koreát déli szomszédja megtámadásától - áll a dél-koreai védelmi minisztérium közleményében.
2012.06.22 08:23MTIAz éleslövészettel egybekötött egynapos, minden korábbinál nagyobb szabású hadgyakorlatban vadászgépek, harci helikopterek, páncélosok és több mint 19 ezer fős katonaság vesz részt. Mint a dél-koreai angol nyelvű The Chosun Ilbo című újság honlapja írja, most első alkalommal tesztelik hadgyakorlaton az új tüzérségi keresőradar-rendszert.
Phenjan a hadgyakorlatokat háborús előkészületeknek tartja. A térségben igen kiéleződtek a viszonyok azt követően, hogy áprilisban Észak-Korea az előzetes figyelmeztetések ellenére kereskedelmi szállítórakétát bocsátott fel, amit Washington és szövetségesei ballisztikus rakétával végrehajtott kísérletnek minősítettek. Bár a kísérlet kudarcba fulladt, az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat határozott el Phenjan ellen.
Hétfőn lesz a koreai háború kitörésének 62. évfordulója. A három évig húzódó háború fegyverszünettel ért véget, de békeszerződést azóta sem kötöttek a felek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


