"Már 45 ezer évvel ezelőtt is emberek éltek"
Huszonnyolcezer éves sziklarajzot találtak Ausztráliában
Ausztrália legöregebb sziklarajzát találta meg egy archeológus, aki szerint az őslakosok által készített szénrajz 28 ezer éves lehet.
2012.06.18 15:50MTIBryce Barker hétfői sajtóértekezletén elmondta, hogy a sziklarajzot még tavaly júniusban találta a Nawarla Gabarnmang néven ismert sziklamenedéknél végzett feltárása során. Szavai szerint az oszlopszerű lábakon nyugvó, természetes sziklatetőn számtalan festett rajz látható, a szénnel készült ábra egy földbe temetett gránitdarabon volt.
Az őskori alkotás korát mostanra sikerült megállapítania az új-zélandi Waikato Egyetem radiokarbonos kormeghatározással foglalkozó laboratóriumában. A Dél-Queenslandi Egyetem archeológusa közölte, hogy míg a legtöbb barlangrajz ásványi festékanyagokkal készült, és ezért nehéz megállapítani a korukat, a szénrajz eredetének ideje pontosan kimutatható a radiokarbonos vizsgálattal.
A professzor meggyőződése, hogy az Ausztráliában eddig megismert és egyértelműen meghatározott korú ősi sziklarajzok közül a legöregebbet sikerült felfedeznie, ami egyúttal a világ legrégibb sziklarajzai közé sorolható.
A világ legöregebb, 40 ezer 800 évesként számon tartott sziklarajza a spanyol El Castillo barlang falát díszíti.
Baker azt is bejelentette, hogy olyan bizonyítékokra is bukkant, amelyek arra utalnak, hogy a sziklamenedéknél, ahol a rajzot felfedezte, már 45 ezer évvel ezelőtt is emberek éltek.
Sally May, az archeológus kutatásaiban nem érintett, független ausztrál szakértő "hihetetlenül jelentősnek" nevezte a felfedezést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


