Fedélzetén Kína első női űrhajósa
Sikeresen összekapcsolódott a kínai Sencsou-9 űrhajó az űrállomásmodullal
Három űrhajóssal a fedélzetén a kínai Sencsou-9 (Shenzhou-9) űrhajó sikeresen hozzákapcsolódott a Föld körül keringő Tienkung-1 (Tiangong-1) űrállomásmodulhoz hétfőn.
2012.06.18 11:34MTIAz automatikus vezérlésű dokkolás csaknem nyolc percig tartott. A kínai média az irányítási központból folyamatosan hírt adott az űrhajó helyzetéről, a kísérleti űrállomásmodul megközelítéséről és a csatlakozásról.
Kína a Sencsou-8 legénység nélküli űrhajóval 2011 novemberében már végzett automatikus dokkolási műveletet.
A legfrissebb jelentések szerint az űrhajósok, köztük Liu Jang, Kína első női űrhajósa, jó lelki és fizikai állapotban vannak, minden műszaki, technikai körülmény adott ahhoz, hogy az átszállás problémamentes legyen. A Tienkung-1 kész az űrhajósok hosszabb idejű ott tartózkodásának biztosítására - mondta a kínai űrprogram szóvivője.
A tervek szerint a három űrhajósból ketten lépnek át az űrállomásmodul fedélzetére, egyikük biztonsági okokból az űrhajón marad. A Sencsou-9 küldetésének legfontosabb feladata a kézi vezérlésű dokkolás végrehajtása lesz, amire egy későbbi időpontban kerül sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


