Senki nem őrizte a bort
Százezer liter tokajit folyattak ki a betörők egy zempléni pincében
Százezer liter tokaji bora folyt el egy zempléni nagyvállalkozónak, miután betörők garázdálkodtak a pincéjében és nyitva hagyták a csapokat.
2012.06.15 18:06MTIAz eset a zempléni régióban lévő szlovák Velaty (Velejte) községben, egy ismert helyi nagyvállalkozó, Mikulás Vareha pincéjében történt. A vállalkozó nagyösszegű áfacsalás gyanúja miatt tavaly március óta vizsgálati fogságban van. Tulajdonát senki nem őrizte, így a betörők szabadon garázdálkodhattak a pincében. A bor valószínűleg azért ömlött ki, mert miután a betörők megcsapolták a nagy - 33 ezer literes - tartályokat, nem tudták elzárni a csapokat. Becslések szerint mintegy félmillió euró értékű tokaji ömlött ki.
Daniela Bodnárová, a vállalkozó cégeinek ügyvezetője elmondta, hogy a környékbeliek figyeltek föl az erős borszagra. Amikor kimentek a pincébe, már menthetetlen volt a helyzet. Az ügyvezető szerint bár több mint 300 ezer liter bort tárolnak itt, nincs, aki azt őrizze, mivel az alkalmazottakat el kellett bocsátaniuk a tulajdonos letartóztatása miatt felszámolás alatt álló cégből. Hozzátette: a mostani már a második hasonló eset egy éven belül, korábban a csapot lopták el a betörők. Az előző alkalommal "csak" ötezer liter ömlött ki, most viszont hatalmas a kár. A cégnek nem volt biztosítása a borra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


