Legkevesebb tíz áldozat
Tüntetők közé lőttek Deir-ez-Zórban
Aknagránátok robbantak egy kormányellenes tüntetés résztvevői között kedden a kelet-szíriai Deir-ez-Zórban, ahol a támadásban legkevesebb tízen haltak meg.
2012.06.12 11:33MTIA Helyi Koordinációs Bizottságok (LCC) és a londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint a támadás akkor történt, amikor a demonstrálók már éppen szétoszlóban voltak. Előzőleg, hétfő éjjel egy autóba rejtett pokolgép robbanása tucatnyi ember halálát okozta az iraki határhoz közeli városban. Egy kedden közzétett ENSZ-jelentés szerint szíriai katonák megkínoztak és helyben kivégeztek gyerekeket, egyeseket közülük - alig nyolcéveseket is - pedig "élő pajzsnak" használtak a lázadók elleni hadműveletekben.
A világszervezet az egyik legrosszabbnak minősíti a damaszkuszi kormányt azoknak a konfliktussal terhelt országoknak a "szégyenlistáján", ahol a gyerekeket megölik, kínozzák és fegyveres harcra kényszerítik. "Ritkán láttam annyi brutalitást a gyermekekkel szemben, mint Szíriában, ahol a lányokat és fiúkat bebörtönzik, kínozzák, kivégzik és emberi pajzsnak használják" - mondta még a jelentés nyilvánosságra hozatala előtt Radhika Coomaraswamy, az ENSZ különképviselője, aki a fegyveres konfliktusok körzeteiben élő gyermekek helyzetével foglalkozik.
Nincs "csodaszer a hihetetlenül bonyolult és tragikus szíriai helyzet megoldására" - jelentette ki helyi idő szerint hétfőn Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter. Az Amerikai-Török Tanács tagjaihoz szólva megállapította, hogy Bassár el-Aszad szíriai államfő "botrányos erőszakcselekményeket" követett el. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és Kofi Annan, a világszervezet és az Arab Liga szíriai megbízottja ugyancsak hétfőn aggodalmát hangoztatta az arab országban dúló harcok és erőszak fokozódása miatt.
Ezekben hétfőn 106 ember vesztette életét. Az országban állomásozó ENSZ-megfigyelőcsoport különösen a közép-szíriai Homsz városában növekvő erőszak miatt fejezte ki nyugtalanságát, és azt hangsúlyozta, hogy jelenleg tárgyal a civilek kimenekítéséről. A misszió közleménye szerint a hadsereg nehéztüzérséggel lövi a várost.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


