Nem történt javulás

Recesszióban a ciprusi gazdaság

Az első negyedévben is recesszióban volt a ciprusi gazdaság, a belföldi össztermék (GDP) 0,4 százalékkal csökkent az előző három hónaphoz képest.

2012.06.08 16:09MTI

A gazdaság hanyatlása felgyorsult, a múlt év utolsó negyedében csak 0,3 százalékkal zsugorodott a GDP. Éves összevetésben 1,6 százalékkal esett a GDP az előző negyedévi 0,8 százalék után. Ez már a harmadik egymást követő negyedév, hogy csökken a mutató. A ciprusi központi bank csütörtökön kiadott jelentésében durván lefaragta a GDP idei alakulására vonatkozó előrejelzését, a gazdaság teljesítményének 1,1 százalékos visszaesésére számít, míg korábban zéró növekedést prognosztizált. 

Ciprus még mindig megszenvedi, hogy tavaly egy lőszerraktár felrobbanása lerombolta a szigetország legnagyobb erőművét, megbénítva a gazdaságot. A bankrendszert a ciprusi pénzintézetek nagy görög kitettsége sújtja, és nincs kizárva, hogy az unió segítségére lesz szükség a CPB, az ország második legnagyobb bankja szanálásához. A hónap végéig legalább 1,8 milliárd euróval kell feltőkésíteni a CPB-t. A kormány májusban lejegyezte a bank tőkepótló kötvénykibocsátását, hogy segítse a magántőke bevonását. Ez azonban azt jelenti, hogy ha a CPB nem tud pótlólagos forráshoz jutni a tőkepiacon, az államnak kell előteremtenie 1,8 milliárd eurót, amely a teljes ciprusi GDP tíz százalékának felel meg. 

Ciprus azonban nem tud pénzhez jutni a nemzetközi piacon, mióta a három nagy hitelminősítő "bóvli" státuszba rontotta le az ország hitelbesorolását. Az idén esedékes fizetési kötelezettségeit is csak egy orosz államközi hitellel tudja teljesíteni. Mihalisz Szárrisz, a CPB elnöke pénteken kijelentette: "reálisan nézve" Ciprusnak uniós támogatásért kell folyamodnia bankrendszere feltőkésítéséhez, és ez "már nem számít szégyenbélyegnek". A CPB és a legnagyobb bank, a Bank of Cyprus 10-10 milliárd görög adósságpapírt tart a portfóliójában, és a nem fizető hitelek aránya 19, illetve 13 százalék.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.