A Lagosban lezuhant repülő
Több mint százötven áldozata van a nigériai légi katasztrófának
Hivatalos közlés szerint a személyzet tagjaival együtt 153-an tartózkodtak annak az utasszállító repülőgépnek a fedélzetén, amely vasárnap eddig ismeretlen okból egy lakónegyedre zuhant Nigéria legnagyobb városában, Lagosban. A hatóságok hétfő reggel megerősítették, hogy a katasztrófát senki nem élte túl.
2012.06.04 12:50MTIHétfő reggelig a mentők 62 áldozat holttestét találták meg. A gép több épületet valósággal letarolt, és egyelőre nem tudni, hogy a romok alatt hányan vesztették életüket. A romok eltakarítását és az áldozatok utáni kutatást tűzoltók és rendőrök végzik. Értesülések szerint nagy gondot okoz, hogy a katasztrófa helyszínén több ezren gyűltek össze, és sokan közülük fosztogatni kezdtek. Két daru érkezett a romok eltakarítására, hogy megkönnyítse a mentőknek a helyszín megközelítését. Hétfő reggel még mindig gomolygott a füst a szerencsétlenség színhelyén, a roncsokat tartálykocsikkal locsolták vízzel. Egy nő, akinek a nagybátyja utazott a gépen, elmondta, a mentők nem engedték a helyszínre, és azt is közölték, hogy a holttesteket lehetetlen azonosítani. Az utaslista szerint a gépen utazott Levi Ajuonuma, a nigériai nemzeti kőolajipari vállalat szóvivője is, aki az OPEC-tagállam Nigéria olajipari miniszterének de facto szóvivője is volt egyben. Mintegy két évtizede a mostani volt a legsúlyosabb légi katasztrófa Nigériában. A szerencsétlenség oka egyelőre ismeretlen, bár katonai források szerint a lagosi nemzetközi repülőtérre tartó gép pilótája a leszálláshoz készülődve azt közölte, hogy a gépnek motorproblémái vannak. Goodluck Jonathan nigériai elnök a baleset körülményeinek "lehető legteljesebb kivizsgálását" rendelte el, és háromnapos nemzeti gyászt hirdetett. A Dana Air légitársaság szerencsétlenül járt gépe Abujából, a fővárosból indult Lagosba, az ország gazdasági központjába. A társaság 2008 óta működik, megbízható szolgáltató hírében áll, és Nigéria egyik fő légitársaságává nőtte ki magát. A lagosi nemzetközi repülőtér Nyugat-Afrika egyik legfontosabb légiforgalmi központja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
- 22:19 Ruszin Zsolt: 126 milliárd forintot követel vissza a MOL egy uniós bírósági ítélet után
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


