Legalább négyen meghaltak
Tovább folyik a vérontás Szíriában
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) közölte: harcok folytak szerdán hajnalban a szíriai hadsereg és a lázadók között Damaszkuszban és Szíria más régióiban, az összecsapásokban legalább négy ember meghalt.
2012.05.30 10:59MTIDamaszkusz egyik külvárosában, Szajjida Zeinabban egész éjszaka harcoltak a kormányerők a felkelőkkel és két nagy erejű robbanást is lehetett hallani az OSDH beszámolója szerint. Lövések és robbanások zaja hallatszott a főváros két másik negyedében, Hadzsar-Aszuadban és Kadamban is.
A harcok Daraja közelében egy civil halálos áldozatot követeltek. A felkelés egyik központjának számító Homszban a kormányerők ellen küzdő Szíriai Szabad Hadsereg egyik tagját lőtték agyon a Bassár el-Aszad elnökhöz hű fegyveresek. A londoni központú emberi jogi szervezet arról számolt be, hogy Homsz egyes kerületeiben szintén lövések és robbanások hallatszottak. A múlt héten a Homsz régióbeli Húlában 108 embert mészároltak le a kormányerők. Az észak-szíria Hama környékén tovább folytatódó harcokban két lázadó vesztette életét szerdán.
Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja, aki megpróbálja tárgyalásos útra terelni a konfliktust, kedden találkozott Aszaddal, és felszólította, hogy "bátor lépésekkel" vessen véget az erőszaknak, amely Anan szerint a húlai mészárlás után fordulóponthoz ért. A szíriai kormány szerdára fejezi be a húlai események vizsgálatát, de azt egyelőre nem tudni, hogy az eredmények nyilvánosak lesznek-e.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


