Hátulról szúrta le egy muzulmán
Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
A jemeni zsidó közösség rabbija közölte: belehalt sérüléseibe a kórházban egy jemeni zsidó férfi, akit kedden egyik muzulmán késelt meg.
2012.05.22 19:39MTI"Harún Zendani belehalt sérüléseibe" - közölte Jahja Júszef Músza rabbi, aki szerint az ötvenes éveiben járó áldozatot hátba döfte egy katárus. A kat Jemenben elterjedt, izgalmat, étvágytalanságot és eufóriát okozó szer, amelyet az Egészségügyi Vlágszervezet kábítószerként könyvel el.
A támadót, a 30 éves Abed Ahmed al-Harbit végül járókelők és kereskedők fékezték meg, megkötözték és átadták a rendőröknek.
A rabbi felszólította Abed Rabbo Manszúr Hádi elnököt és a hatóságokat, hogy védjék meg a közössége tagjait.
Az áldozat családja az észak-jemeni Szálem tartományból származik. A térségnek a központi hatalom elleni felkelés során veszélybe került zsidó lakóit 2007 óta a fővárosba telepítették át, az amerikai nagykövetség közelében lévő, biztonságossá tett negyedbe.
Izrael állam létrehozásakor, 1948-ban még mintegy 60 ezer zsidó élt Jemenben, a számuk jelenleg 300 körül van. 1949 és 1952 között nagyjából 48 ezer zsidót telepítettek a Varázsszőnyeg-akció keretében Izraelbe. A zsidó közösség létszáma azóta egyfolytában csökken, az Egyesült Államokba és Izraelbe irányuló emigráció folytatódott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


