Áthajtott volna egy katonai ellenőrző ponton
Lelőttek egy szunnita vallási vezetőt Libanonban
Libanonban vasárnap lelőttek egy, a szíriai ellenzéket támogató helyi szunnita vallási vezetőt, aki kocsijával megállás nélkül akart áthajtani egy katonai ellenőrző ponton.
2012.05.20 15:27MTIAbdul Wahid sejket és testőrét, Kaled Miraibot - akik mindketten a libanoni ellenzéki Március 14. Mozgalom tagjai - a katonák járművükben lőtték le, amikor az egyik észak-libanoni katonai ellenőrző pontnál nem lassítottak.
A hadsereg nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását az incidens miatt, amelynek kivizsgálását ígérte.
A körzet lakosai tiltakozásul úttorlaszokat emeltek. A libanoni miniszterelnök nyugalomra szólította fel a lakosságot.
Tripoli észak-libanoni kikötővárosban heves harcok dúltak a múlt héten kormányerők és szunnita fegyveresek között.
Libanonban 2005-ig szíriai csapatok állomásoztak, akkor Rafík Haríri exkormányfő meggyilkolásáért a közvélemény és a külvilág is Damaszkuszt tette felelőssé és a nyomás hatására Szíria elhagyta az országot. Az alavita szíriai elnök, Bassár el-Aszad elleni lázadást a többségi szunniták vezetik, akiket a libanoni szunniták is támogatnak. S közülük sokan úgy vélik: a libanoni kormányhadsereg valójában Szíria pártján áll.
Kaled Daher, a Jövő Mozgalom libanoni ellenzéki párt képviselője szerint a vasárnapi gyilkosság szándékos volt, nem pedig téves célzás eredménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06