Radikális baloldali szövetség
A Sziriza a legnépszerűbb párt Görögországban
A radikális baloldali szövetség, a Sziriza a legnépszerűbb párt Görögországban a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint.
2012.05.20 14:59MTIA Sziriza támogatottsága 28 százalék, a konzervatív Új Demokrácia (ND) párté 24 százalék a Kathimerini című napilap vasárnapi számában közölt felmérés eredményei szerint.
A megkérdezettek 19 százaléka szerint Alexisz Ciprasz, a Sziriza vezetője a legalkalmasabb a kormányfői posztra, 17 százalék szerint Antonisz Szamarasz, az ND vezetője.
Egy pénteki közvélemény-kutatás még azt mutatta, a konzervatívok 23 százalékon állnak, két százalékponttal megelőzve a Szirizát.
A görög államnak nyújtott európai mentőcsomag fejében megkövetelt megszorításokat elutasító görög pártszövetség elnöke hétfőn Párizsban tárgyal Pierre Laurent-nal, a Francia Kommunista Párt vezetőjével és Jean-Luc Mélenchon francia radikális baloldali vezetővel, volt elnökjelölttel. Alexisz Ciprasz kedden Berlinben Klaus Ersnttel és Gregor Gysivel, a Baloldal pártjának vezetőivel találkozik.
Görögországban június 17-én megismételt parlamenti választást tartanak, miután a május 6-i választások után egyik pártnak sem sikerült kormányt alakítania.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


