Jogában áll külföldön tartózkodni
Az Egyesült Államokba érkezett a vak kínai jogvédő aktivista
Az Egyesült Államokba érkezett szombat este a vak kínai jogvédő aktivista, miután a kínai hatóságok váratlanul lehetővé tették, hogy elhagyja hazáját, és családjával együtt New Yorkba utazzon tanulás céljából.
2012.05.20 09:11MTICsen Kuang-csenget (Chen Guangcheng) közvetlenül pekingi elindulása előtt több mint két hétig lábtöréssel ápolták az egyik fővárosi kórházban.
A férfit a newarki nemzetközi repülőtérről a manhattani Greenwich Village-be szállították, ahol majd lakik és jogot tanul a New York-i egyetemen. Lakásánál sokan várták és üdvözölték. Begipszelt lábbal, mankóra támaszkodva jelent meg a nyilvánosság előtt.
"Az utóbbi hét évben egy napot sem pihentem. Azért jöttem ide, hogy testben és lélekben összeszedjem magam" - mondta tolmács segítségével. Arra buzdította az őt üdvözlőket, hogy harcoljanak az igazságtalanság ellen. Köszönetet mondott az amerikai és a kínai kormánynak, valamint a svájci, a kanadai és a francia nagykövetségnek amiatt, hogy lehetővé tették, illetve segítették Amerikába utazását.
A kínai média nem ejtett szót Csen távozásáról; korábban a külügyi szóvivő csak annyit mondott, hogy Csennek is jogában áll külföldön tanulni, mint bármely más kínai állampolgárnak.
A 40 éves vak férfi, miután Santung (Shandong) tartománybeli őrzött falusi otthonából megszökött, április végén - eddig nem nyilvánosságra került módon - a pekingi amerikai nagykövetségen kötött ki. Egybehangzó tájékoztatások szerint hat nap után, szerdán, - Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Pekingbe érkezésének napján - önszántából távozott az épületből, s a nagykövet, Gary Locke kíséretében a Csaojang (Chaoyang) kerületi kórházba vitték, ahol találkozott a feleségével és két gyermekével.
Csen - akkori amerikai közlés szerint - kínai részről ígéretet kapott arra, hogy kérésének megfelelően Kínán belül biztonságos környezetbe költözhet, és egyetemi tanulmányokat folytathat.
Nem sokkal a kórházba érkezése után, a családjával történt konzultáció után azonban úgy határozott, hogy mivel fenyegetve érzi magát és családját, mégis inkább az Egyesült Államokba távozna. Az amerikai nagykövet az ellentmondásos információk hallatán úgy nyilatkozott, hogy törekszenek Csen ügyét a számára legmegnyugtatóbb módon rendezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


