A pekingi nemzetközi repülőtéren várakozik

Az Egyesült Államokba megy a vak kínai jogvédő aktivista

A pekingi nemzetközi repülőtérre vitték szombaton családjával együtt Csen Kuang-cseng (Chen Guangcheng) vak kínai jogvédő aktivistát, aki az Egyesült Államokba távozik.

2012.05.19 11:11MTI

A United Airlines 88-as számú menetrend szerinti járata közép-európai idő szerint 11 óra 12 perckor indult, célállomása a New York szomszédságában lévő New Jersey. Csen hírügynökségeknek és egy barátjának korábban telefonon nyilatkozva azt mondta, hogy egy kórházi nővér kíséretében vártak arra, hogy elutazhassanak. Közölte, hogy felesége és két gyereke is vele van.
   
Az AP amerikai hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggodalommal a szívében távozik a hazájából. A kínai média nem ejtett szót Csen távozásáról; korábban a külügyi szóvivő annyit mondott, hogy Csennek is jogában áll külföldön tanulni, mint bármely más kínai állampolgárnak.
   
A vak jogvédő lábtörés miatt több mint két hete egy pekingi kórházban tartózkodott, ahol a Washington és Peking között született szóbeli megállapodás eredményeként arra várt, hogy ő és családja megkapják az útlevelet, és elutazhassanak az Egyesült Államokba.
   
Napokkal korábban elkészültek az úti okmány igényléséhez szükséges nyomtatványok kitöltésével, és azt az ígéretet kapták, hogy 15 napon belül megkapják az útleveleket, benne az - ugyancsak előkészített - amerikai vízummal. Korábbi híradások szerint New Yorkban vendégtanári állás vár rá, illetve tanulmányokat fog folytatni.
   
A 40 éves vak férfi, miután Santung (Shandong) tartománybeli őrzött falusi otthonából megszökött, április végén - eddig nem nyilvánosságra került módon - a pekingi amerikai nagykövetségen kötött ki. Egybehangzó tájékoztatások szerint hat nap után, szerdán, - Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Pekingbe érkezésének napján - önszántából távozott az épületből, s a nagykövet, Gary Locke kíséretében a Csaojang (Chaoyang) kerületi kórházba vitték, ahol találkozott a feleségével és két gyermekével.
  
 Csen - akkori amerikai közlés szerint - kínai részről ígéretet kapott arra, hogy kérésének megfelelően Kínán belül biztonságos környezetbe költözhet, és egyetemi tanulmányokat folytathat.     Nem sokkal a kórházba érkezése után, a családjával történt konzultáció után azonban úgy határozott, hogy mivel fenyegetve érzi magát és családját, mégis inkább az Egyesült Államokba távozna. Az amerikai nagykövet az ellentmondásos információk hallatán úgy nyilatkozott, hogy törekszenek Csen ügyét a számára legmegnyugtatóbb módon rendezni.

Az aktivista kifejezte óhaját a CNN amerikai hírtelevízióban Barack Obama elnöknek címzett üzenetében és élő telefonkapcsolat során egy amerikai kongresszusi meghallgatáson is. Az elmúlt hetekben Csen barátai és újságírók, valamint az amerikai nagykövetség munkatársai rendszeres kapcsolatot tartottak vele.
   
A férfi - aki egyéves kora előtt csökkentlátó volt, és hatévesen már teljesen elveszítette a látását - 18 éves koráig gazdálkodóként élt, majd a helyi, később a csingtaói (Qingdao) vakok iskolájába járt. 1998 és 2000 között a Nanking (Nanjing) városi egészségügyi felsőoktatásban vett részt, masszázst és akupunktúrát tanult. 2003-ban nősült meg, akkor született a fia, majd 2005-ben a lánya.
   
Linji (Linyi) város - amelyhez szülőfaluja is tartozik - ebben az évben kezdte meg szigorúan, helyenként erőszakkal betartatni a központi családtervezési politikát. A helyi tisztségviselők nőket abortuszra kényszerítettek, sterilizáltattak, büntettek, s azoknak a hozzátartozóit, akik ez elől megszöktek, bezárták. Csen és felesége utánajárt az eseteknek, és nyilatkozott a médiában. Bírósági ügy nem lett belőle, de a helyi hivatalnokok közül többeket felelősségre vontak.
   
Csent 2006-ban rongálásért és a közrend megzavarásáért négy év három hónapi börtönre ítélték, 2010-ben szabadult, s azóta - április 22-i szökéséig - megfigyelés alatt tartották; őt és családját rendszeresen zaklatták. A nyugati médiában neve, alakja ismertté vált, érdekében Hongkongtól Washingtonig több demonstrációt tartottak, ügyében kormányok, külföldi politikusok is szót emeltek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.