Épületek omlottak össze
5,9-es földrengés Észak-Olaszországban - áldozatok
Három ember meghalt vasárnap hajnalban Észak-Olaszországban történt, 5,9-es erősségű földrengésben - közölte a polgári védelem.
2012.05.20 07:55MTIA rengés hajnali 4 óra után pár perccel történt. Középpontja a Bolognától 36 kilométerrel északra lévő Finale Emilia településen volt, a felszín alatt mintegy 10 kilométerrel, de az egész északkeleti országrészben lehetett érezni, sőt Ausztriában is. Több kisebb rengés követte.
Az egyik haláleset egy Ferrara mellett műanyagipari csarnokban történt, amely összeomlott. Két másik ember egy kerámiaüzemben halt meg, miközben éjszakai műszakban dolgozott.
Bolognában és más városokban is több ezer lakos ijedtében az utcára szaladt az első nagy rengés hatására.
Az éjszaka valamivel az 5,9-es erősségű rengés előtt volt egy kisebb, 4,1-es erősségű földmozgás Lombardiában.
A legutóbbi jelentős olaszországi földrengés 2009-ben volt L'Aquilában, és csaknem 300 ember halálát okozta.
Forrás: USGS
Kapcsolódó írások:
- Brutális: 6 földrengés rázta egyszerre Indonéziát
- Erős földrengés rázta meg Mexikót
- Újabb földrengés: szökőárriasztást adtak ki Japánban
- Erős földrengés rázta meg Új-Kaledónia partjait
- Földrengés a Fülöp-szigeteken: gyermekre dőlt a leomló fal
- Földrengés rázta meg Perut
- Nagy erejű földrengés rázta meg Japánt
- Óriási földrengés Mexikóban: egy 11 éves gyerek is meghalt
- Földrengésveszély: lezuhanhatnak a Csendes-óceán fenékhegyei
- Bolíviában megrengett a föld
- Földrengés: több száz halott, rengeteg sebesült, ezrek a romok alatt Törökországban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:45 Szabó Bence átadta adományát Iványi Gábor egyesületének
- 12:44 Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés
- 10:43 A szociális tárca mobil teamekkel és krízisközpontokkal segítené a közterületi problémák kezelését
- 8:42 Amnesty International Magyarország: a Tiszának szakítania kellene az egypárti alkotmánybíró-jelöléssel és -választással
- 6:41 Tudományos testületet hoznak létre a jégkármérséklő rendszer vizsgálatára, felmérik a gazdák véleményét
- 22:40 Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről
- 20:39 Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


