Megsértették az ENSZ-határozatot?
Dél-Szudán légitámadásokkal vádolja Szudánt
A dél-szudáni hadsereg szerdán azzal vádolta Szudánt, hogy ismét légitámadásokat hajtott végre dél-szudáni területen, megsértve a Kartúmot és Jubát az erőszakos cselekmények beszüntetésére felszólító ENSZ-határozatot.
2012.05.09 10:59MTI"A Szudáni Köztársaság találomra bombázott civil övezeteket" – hangoztatta Kella Kueth, a dél-szudáni hadsereg egyik szóvivője, hozzátéve, hogy a légicsapásokat hétfőn és kedden hajtották végre Felső-Nílus, Unity és Bahr-el-Gazál szövetségi államok ellen.
A szóvivő szerint a légitámadásokat vadászgépekkel és Antonov típusú bombázókkal hajtották végre.
Független forrásból egyelőre nem sikerült megerősíttetni a légitámadásokról szóló hírt. Szudán rendszerint tagadja az erre vonatkozó jubai vádakat.
Szudán és Dél-Szudán egyaránt azt állítja, hogy tiszteletben tartja az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatát, amely elrendelte, hogy múlt pénteki hatállyal vessenek véget a harcoknak. Március vége óta a két szomszédos állam közös és vitatott határuk mentén egyre szélesedő erőszakos cselekményeket hajt végre, ami miatt megfigyelők újabb nyílt Észak-Dél háború kitörésétől tartanak.
A legújabb vádaskodás idején Dél-Szudánban tartózkodik Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki a határ menti harcok által sújtott civilek védelméről tárgyal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


