Legalább 15 halott, több mint száz sebesült
Gyilkos pokolgépek robbantak Mahacskalában
Két pokolgép is robbant csütörtökön egymás után Mahacskalában egy közúti ellenőrzőposztnál, s legalább 15 embert megölt, több mint százat pedig megsebesített.
2012.05.04 07:30MTIA robbantások 12 rendőrt, a rendkívüli helyzetek minisztériumának három munkatársát - tűzoltókat - öltek meg. Az összesen 109 sebesült közül 83-an kerültek kórházba - hatnak közülük kritikus az állapota -, közöttük gyermekek is, 26 embernek elegendő volt a helyszínen nyújtott ellátás.
Több személy sorsa egyelőre ismeretlen, az orosz országos terrorellenes bizottság képviselője szerint polgári áldozatai is voltak a merényletnek, így könnyen húsz felé emelkedhet a halálos áldozatok száma.
Dagesztáni rendőrségi források szerint a két detonáció központjaiban nagyon sok emberi testrész hever szétszórva, így egyes áldozatok azonosításához DNS-tesztekre lesz szükség.
A csütörtök este, helyi idő szerint 22 óra 30 perkor történt első robbantás nyomán - egy ellenőrzésre megállított Lada személygépkocsit robbantottak fel - a rendőrposzt épülete kigyulladt, majd tíz percre rá akkor következett be a második detonáció - egy közelben leparkolt mikrobusz repült a levegőbe -, amikor a rendkívüli helyzetek minisztériumához tartozó tűzoltók már oltották a lángokat. Rendőrségi források szerint az első robbantást öngyilkos merénylő követte el. A második detonáció sokkal erősebb volt, a Gazell mikrobusz levegőbe röpítése jóval több áldozatot szedett. A rendőrposzt Mahacskala határában a sztavropoli irányú forgalmat ellenőrizte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


