Árulkodik a közvélemény-kutatás
Hollande meggyőzőbb volt Sarkozynél?
A francia elnökjelöltek választási tv-vitáját követő első, csütörtöki közvélemény-kutatás szerint a nézők a szocialista Francois Hollande-ot meggyőzőbbnek találták, mint riválisát, az államfői posztért újra harcba szálló eddigi elnököt, Nicolas Sarkozyt.
2012.05.03 18:59MTIHollande-ot 45 százalék, Sarkozyt 41 százalék találta meggyőzőbbnek az LH2 közvélemény-kutató intézet által a Yahoo internetes portál számára készített felmérésben. Emellett Hollande volt a komolyabb és a szimpatikusabb is (mindkét kategóriában 48 százalék, míg Sarkozy esetében ugyanezeket a minősítéseket 44, illetve 26 százalék támogatta). A válaszadók ráadásul Hollande-ot találták őszintébbnek (46-33-as arány).
Sarkozy olyan kategóriákban győzött, mint hogy ki a dinamikusabb (48-38), a hozzáértőbb (47-41), illetve ki rendelkezik inkább az államfői tisztséghez szükséges kisugárzással (50-43).
A közvélemény-kutatás szerint egyébként a válaszolók szavazási szándékában nem hozott semmilyen változást a vita: továbbra is 52 százalékuk voksolna Hollande-ra, s 48 százalékuk Sarkozyre. Mivel pedig a jelenlegi államfő számára ez a vita volt az utolsó esély a választási trendek megfordítására, megfigyelők úgy látják, hogy Sarkozyre valószínűleg vereség vár a vasárnapi második fordulóban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


