Harcok várhatóak Afganisztán-szerte
A tálibok offenzívát indítanak a NATO ellen
A tálib felkelők bejelentették, hogy csütörtöktől Afganisztán-szerte hadjáratot indítanak a NATO és szövetségeseinek erői ellen.
2012.05.02 13:57MTIAz al-Farúk nevű művelet "a külföldi megszállók, tanácsadóik és alvállalkozóik, valamint a nekik katonai vagy hírszerzési segítséget nyújtók" ellen irányul - jelentették be szerdán egyik internetes oldalukon az iszlamista szélsőségesek.
A közleményt mindössze néhány órával azután adták ki, hogy tálib fegyveresek egy külföldiek által lakott épületegyüttest támadtak meg szerdán Kabul peremvárosában, röviddel Barack Obama amerikai elnök villámlátogatása után, s az összecsapásban 11-en haltak meg - biztonsági őrök és járókelők.
A tálibok két héttel korábban egyszer már bejelentették "tavaszi hadjáratuk" kezdetét, amikor hat összehangolt támadást hajtottak végre Kabulban a NATO erői, középületek és külföldi képviseletek ellen.
A bejelentéssel egy időben a tálibok elutasították és "illegitimnek" nevezték az afgán-amerikai stratégiai partnerségéről szerdára virradóra megkötött egyezményt, amely az amerikai csapatok afganisztáni tartózkodása meghosszabbításának kereteit határozza meg.
Míg a NATO-vezette külföldi erők (ISAF) nagy része 2014 végéig elhagyja az ázsiai országot, az amerikaiak - jócskán korlátozott létszámmal - 2024-ig még segítenék az afgán biztonsági erők munkáját.
A felkelők szerint Hamid Karzai afgán államfő a dokumentum aláírásával eladta hazáját "urának és megszállójának", Barack Obama amerikai elnöknek.
Az Egyesült Államok vezette külföldi erők 2001-ben űzték el a tálibokat a hatalomból, akik azóta is harcot vívnak a nyugatbarát kabuli kormány és nemzetközi szövetségesei ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


