Elfoglaltak egy katonai előőrsöt
Ostromállapot Guatemala egyik tartományában
Ostromállapotot hirdettek Guatemala egyik, Mexikóval határos tartományában, miután mintegy kétszáz, bozótvágó késekkel és puskákkal felfegyverkezett ember kedd éjszaka rövid időre elfoglalt egy katonai előőrsöt.
2012.05.02 11:06MTIAz emberek azt követelték, hogy a hatóságok szolgáltassanak igazságot egy néhány órával korábban megölt társuknak.
Rony Urizar, a védelmi miniszter szóvivője közölte, hogy a tömeg Barillas városban kerített hatalmába egy előőrsöt, megverte a katonákat, közülük egyet súlyosan. Nem sokkal később az emberek eltávoztak, de a városban felgyújtottak még több épületet.
Hozzátette, hogy a helybeliek a városban építendő vízi erőmű ellen tiltakoznak. Az emberek szerint egyik társuk megölése megtorlás a megmozdulásért.
Mauricio López Bonilla belügyminiszter bejelentette, hogy a rend helyreállítására Guatemalavárosból, katonákat és rendőröket vezényelnek Huehuetenango tartományba.
Az ostromállapot bevezetése feljogosítja a hadsereget egyebek között arra, hogy elfogatóparancs nélkül vegyen őrizetbe bárkit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


