Nyolcan meghaltak, legalább húszan megsebesültek
Kegyetlen mészárlás egy guatemalai diszkóban
Nyolc embert öltek meg, további mintegy húszat pedig megsebesítettek fegyveres támadók Guatemalaváros közelében egy diszkóban szombat éjjel.
2012.01.23 07:59MTIA guatemalai fővárostól mintegy 25 kilométerre délre fekvő Villa Nueva településen géppisztolyos férfiak törtek be az El Ranchón nevű diszkóba és válogatás nélkül lövöldöztek - közölte a rendőrség vasárnap.
Ez az első nagyszabású támadás, amellyel szembenéz az egy hete hivatalba lépett Otto Pérez Molina elnök kormánya. Az államfő azt ígérte, hogy a hadsereg támogatásával keményen fel fog lépni az erőszak ellen. Pérez szerint a támadás mögött rivális kábítószercsempész bandák állnak, mivel a diszkóban kábítószert árultak.
Guatemala a világ egyik legerőszakosabb országa. Hivatalos adatok szerint a közép-amerikai országban naponta átlagosan 16 embert ölnek meg, minden százezer lakosra 38 gyilkosság jut.
Guatemalán belül is a mintegy ezer lakost számláló Villa Nueva az egyik legerőszakosabb település, ahol a bandákba verődött fiatalok, valamint a szervezett bűnbandák, köztük a drogkartellek, rettegésben tartják a helyieket.
Kegyetlen mészárlás egy guatemalai diszkóban Fotó: MTI
Kapcsolódó írások:
- Puskás óta először látogat Guatemalába a Real Madrid
- Megindult a föld Guatemalában - három gyereket temetett maga alá
- Guatemalai akció a mexikói drogkartell bérgyilkosai ellen
- Guatemala: válik az elnöki házaspár, mert a feleség is elnök akar lenni
- Tragédia - Nem a háború, buszbaleset ölt meg 14 veteránt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


