Életveszély a fertőzés miatt
Megrázó képek: Másfél millióan halhatnak meg Mianmar-ban!
Akár a másfél milliót is elérheti azoknak a lakosoknak a száma Mianmarban, akiknek életét a tiszta víz és fertőzésveszély miatt veszélyeztetik a különböző betegségek - állapította meg vasárnap az Oxfam brit segélyszervezet.
2008.05.11 09:20MTI - Fotó: Sky NewsAkár a másfél milliót is elérheti azoknak a lakosoknak a száma Mianmarban, akiknek életét a tiszta víz és fertőzésveszély miatt veszélyeztetik a különböző betegségek - állapította meg vasárnap az Oxfam brit segélyszervezet.
Sarah Ireland, a szervezet regionális vezetője szerint "az összes feltétele teljesül annak, hogy közegészségügyi katasztrófa történjen" az országban. A ciklon halálos áldozatainak száma szerinte eléri a százezret, és sürgős segítség nélkül az összes áldozatszám elérheti majd ennek a 15-szörösét is - tette hozzá.
Mindeközben a New Light of Myanmar című mianmari hivatalos lap egyik vasárnapi cikke arról ír, hogy a lakosság nagyon nagy arányban vett részt az új alkotmányról tartott előző napi népszavazáson (számadatot nem írt), és ezt "sikerként" értékeli a katonai országirányítás.
A cikkben egyetlen utalás sincs azonban a természeti katasztrófáról és annak áldozatairól.
Kapcsolódó írások:
- Mianmar - beengedték az első segélyszállítót a legjobban sújtott területre
- 22 ezer fölött van már a halottak száma Mianmarban
- Képek! Legalább 15 ezer halott a mianmari ciklon miatt
- Megrázó képek: Meghaladja a tízezret a mianmari ciklon halálos áldozatainak a száma
- Tragédia! A mianmari ciklonnak 243 halálos áldozata van
- 54 mianmari bevándorló fulladt meg Thaiföldön egy hűtőkamionban
- Mianmarban titokban elítéltek negyven tüntetőt, köztük hét szerzetest
- Huszonkét mianmari fulladt a tengerbe - Gyerekek és nők is
- 6,7-es erősségű földrengés pusztított Mianmaron
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


