Bin Ladenre "emlékeztek"
Brennan: az al-Kaida vezetése már csak árnyéka önmagának
Az al-Kaida terrorszervezet vezetése egy évtizeddel a szeptember 11-i terrortámadások után "már csak árnyéka önmagának" - jelentette ki hétfőn Washingtonban John Brennan, az amerikai elnök terror-elhárítási tanácsadója.
2012.05.01 11:03MTIBrennan, aki Oszama bin Laden likvidálásának évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatót, közölte, hogy az amerikai kormány a héten újabb, az al-Kaida vezérének utolsó, pakisztáni rejtekhelyén talált iratokat fog nyilvánosságra hozni. Ezek egyikében bin Laden arra panaszkodik, hogy az al-Kaidát az egyik "katasztrófa" a másik után éri.
Brennan ugyanakkor arra figyelmeztetett: "súlyos hiba" lenne az gondolni, hogy elmúlt a veszély.
"Bin Laden vége nem jelenti az al-Kaida végét is" - nyilatkozott Barack Obama első számú terrorügyi szakértője. Szavai szerint az terrorszervezet "vesztésre áll, mégpedig súlyosra" és úgy fogalmazott, hogy az elmúlt tíz év az al-Kaida hanyatlásának évtizede volt, a következő tíz év pedig annak bukásáé lesz.
Brennan hangsúlyozta, hogy a terrorszervezet "kemény magja" ma már képtelen olyan nagyszabású, katasztrofális és látványos támadások indítására, mint amilyen a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyainak lerombolása volt. A "magányos farkasok" által elkövetett, elszigetelt támadások veszélye azonban továbbra is fennáll. A merénylők lehetnek akár amerikai állampolgársággal rendelkező, egyedül cselekvő iszlamista szélsőségesek is. Brennan rámutatott, hogy az al-Kaida elleni küzdelem egyre inkább Jemenre, Szomáliára és Nigériára összpontosul, ahová a terrorszervezet megpróbálja áthelyezni tevékenységének súlypontját.
"Az al-Kaida legyőzésére irányuló erőfeszítéseink eredménye, hogy Amerika 2012-re biztonságosabbá vált" - hangoztatta Brennan. Az elnök terror-elhárítási tanácsadója védelmébe vette a Pakisztán területén végrehajtott CIA-dróntámadások felújítását, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok hadat visel az al-Kaida ellen, amelynek tagjai törvényes célpontok.
Mint mondta, Obama elnök elrendelte, hogy a Pakisztán és az Egyesült Államok viszonyát elmérgesítő ügyet a korábbinál nagyobb nyitottsággal kezeljék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


