Atomtöltet hordozására alkalmas
Ballisztikus rakétát tesztelt Pakisztán
A pakisztáni hadsereg közölte szerdán, hogy sikeresen kipróbált egy atomtöltet hordozására alkalmas, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát, amely egy korábbi változat továbbfejlesztése.
2012.04.25 10:05MTIA kipróbált rakéta a Hatf-IV (Sahín-1A), amely egy korábbi típus megnövelt hatótávolságú változata, a korábbi verzió maximum 750 kilométer távolságban lévő célpont leküzdésére volt képes. Az új változat hatótávolságát nem közölték.
Iszlámábád előzetesen figyelmeztette Újdelhit és más országokat, hogy ballisztikus rakétát készül tesztelni.
Pakisztán szomszédja és régi ellensége, India a múlt héten jelentette be, hogy kipróbált egy atomtöltet célba juttatására alkalmas, új, nagy (5000 kilométeres) hatótávolságú rakétát.
A két dél-ázsiai ország három háborút vívott egymással, amióta 1947-ben felszabadult a brit gyarmati uralom alól, de viszonyuk jelentősen javult azután, hogy 2004-ben béketárgyalásokat kezdtek egymással. A közeledési folyamatot India megszakította a pakisztáni szélsőségesek által végrehajtott 2008-as mumbai terrortámadás után, de 2010 április végén a két ország miniszterelnöke újból tárgyalt egymással egy Bhutánban tartott regionális konferencián, s megállapodtak, hogy lépéseket tesznek kapcsolataik normalizálására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


