Integrálják őket a hivatalokba
Irak - Csökken az al-Kaida ellen bevetett harcosok fizetése
Amer al-Huzai, a nemzeti megbékélésért felelős miniszterelnöki tanácsadó közölte: megnyirbálják Irakban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet ellen bevetett milicisták fizetését, és csoportjaikat megpróbálják integrálni a közhivatalokba.
2012.04.24 18:22MTIA szahva nevű szervezet havi 200 ezer dínárnál (mintegy 158 dollár) többet kereső tagjainak fizetését 20 százalékkal csökkentik, míg a kevesebb járandósággal rendelkezőkét változatlanul hagyják.
Huzai szerint a lépésre azért van szükség, mert az iraki parlament harmadával csökkentette a nemzeti megbékélésre fordítható összeget, így idén nem kapják meg a költségvetésben eredetileg előirányzott 190 millió dollárt.
A szunnita térségek törzsi vezetői által 2006-ban létrehozott, mára 40 ezer főre - négy évvel ezelőtti létszámának mintegy felére - apadt szahva, annak idején sikeresen szállt szembe az al-Kaida tagjaival, bár a felkelők időről-időre még ma is végrehajtanak megtorló akciókat az iraki városokban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


