"Új magasságokba" emelik kapcsolataik szintjét
Erősödik Peking és Phenjan barátsága
A hagyományos kínai-észak-koreai barátság erősítését hangoztatta a pekingi a kínai kormány külügyekért felelős államtanácsosa, amikor fogadta az Koreai Munkapárt phenjani delegációját.
2012.04.23 09:30MTIA küldöttséget Kim Jong Il a Munkapárt központi bizottságának titkára, a politikai bizottság póttagja, a párt külügyeinek irányítója vezette.
A kínai államtanácsos, Taj Ping-kuo (Dai Bingguo) a találkozón méltatta a két ország közötti tradicionális barátságot, és kifejezte Peking szándékát arra, hogy a kapcsolatokat a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal "új magasságokba" emeljék.
Kim pedig elmondta, hogy országa számra rendkívül fontos az együttműködés Kínával, és hangoztatta, hogy Észak-Korea a néhai Kim Dzsong Il pártfőtitkár, és a jelenlegi vezető, Kim Dzsong Un első titkár iránymutatásának megfelelően mindent megtesz a két ország közötti barátság fenntartható fejlesztéséért - idézi a phenjani politikust a Hszinhua hírügynökség.
A találkozó közelmúltbeli előzménye, hogy Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának többi tagjával együtt április 13-án elítélte az észak-koreai műholdfellövési kísérletet, a BT korábbi határozatának "komoly megsértéseként" értékelték azt. Peking szerint a kísérlet időpontjáról Phenjan előzetesen nem tájékoztatta őt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06