Kísérleteznek
India nukleáris robbanófejes rakétája Pekinget is eléri
India olyan új - nukleáris robbanófej hordozására képes - rakétával tervez kísérletet, amely elérheti a kínai nagyvárosokat, Pekinget és Sanghajt.
2012.04.18 18:16MTIAz Agni(Tűzisten)-V típusú rakéta hatótávolsága 5 ezer kilométer. A kormány szerdán hangoztatta, hogy elkészültével jelentős lendületet adtak azoknak a törekvéseknek, amelyek célja, hogy korlátozzák Kína regionális fölényét, és elérjék, hogy India saját jogán legyen ázsiai hatalom.
A kísérletet feltehetően legkorábban jövő szerdán hajtják végre.
Ravi Gupta, a védelmi kutató és fejlesztési szervezet szóvivője hangoztatta, hogy a rakéta hatalmas lépést jelent India hadászati képességeinek fejlődésében.
Kína előrébb tart Indiánál a rakétaversenyben, mert interkontinentális rakétáival bármilyen célpontot képes elérni a szomszédos országban. Jelenleg a legnagyobb hatótávolságú indiai rakétának, az Agni-III-nak a hatótávolsága 3500 kilométer, azaz nem ér el számos kínai nagyvárosig.
Az igazoltan nukleáris fegyverekkel rendelkező dél-ázsiai ország 1974-ben hajtott végre először kísérleti föld alatti atomrobbantást, majd 1998-ban két alkalommal ismét föld alatti kísérleti atomrobbantást végzett. Az indiai rakétaprogram a két másik térségbeli atomhatalom, Kína és Pakisztán elrettentését célzó stratégia része.
India és Kína 1962-ben vívott háborút és továbbra is van határvitájuk. Újdelhi mindig is gyanakodva figyelte az utóbbi években Kína törekvéseit befolyása növelésére az Indiai-óceán térségében.
Ráhul Bedi indiai védelmi szakértő azt mondta, hogy Kína nem tart semmilyen India felől jövő veszélytől, és azt nem tekinti riválisának. Újdelhi ugyanakkor erről másképpen vélekedik.
Egy indiai kormánytisztviselő hozzátette, országa meghirdette, hogy nem alkalmaz elsőként erőszakot, az indiai rakétarendszerek nem irányulnak konkrét országokra. Nem fenyeget veszély senkit. Rakétarendszereik kizárólag elrettentő célokat, és saját biztonsági szükségleteiket szolgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


