Nem antiszemita, hanem szívbeteg?
Nem bírja Grass szíve
Szívproblémákkal kórházba szállították Günter Grasst.
2012.04.16 21:29MTIAz irodalmi Nobel-díjas német írót - akit az utóbbi hetekben egy Izraelt bíráló verse miatt élesen támadtak - egy hamburgi klinikán kezelik a Bild című német lap internetes kiadásának hétfő esti beszámolója szerint.
A klinika szóvivője az újság szerint mindezt megerősítette, de részleteket nem közölt.
Az Amit el kell mondani című, április elején megjelent versben a 84 éves Grass az iráni konfliktus témáját dolgozta fel, és a világbéke veszélyeztetésével vádolta meg a zsidó államot. Kifejtette: Izrael "nukleáris potenciálja" egyre nagyobb, és atomrobbanófejjel felszerelt rakétái Iránt fenyegetik, a perzsa államban viszont "egyetlen egy atombomba" létét sem sikerült bebizonyítani.
A vers rendkívül heves reakciókat váltott ki, az írót többen antiszemitának bélyegezték meg, Izrael pedig nem kívánatos személynek nyilvánította Günter Grasst.
A bádogdob, a Ráklépésben, valamint több más világhírű regény szerzője elutasította az antiszemitizmus vádját, és a többi között azt hangoztatta, hogy a versben foglaltakkal nem Izraelt, hanem a Netanjahu-kormány politikáját akarta bírálni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


