Messzire ment
Rómában letartóztatták a Berlusconit zsaroló újságírót
Hétfőn Rómában letartóztatták Valter Lavitolát, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a volt olasz kormányfő, Silvio Berlusconi megzsarolásában - jelentette az olasz média.
2012.04.16 17:28MTILavitolát, a L'Avanti napilap főszerkesztőjét a római repülőtéren fogták el, miután több hónapi külföldi bujkálás után Buenos Airesből tért vissza hazájába.
A 45 éves férfit azzal vádolják, hogy társával, Giampaolo Tarantini vállalkozóval együtt zsarolták Berlusconit. A nyomozók szerint Tarantini fél millió eurót kapott a miniszterelnöktől cserébe a hamis vallomásért azokról a callgirlökről, akiket kiközvetített római rezidenciájára.
Tarantini 2008-ban Berlusconi római rezidenciájára és szardiniai villájába hívta Patrizia D'Addario callgirlt több más fiatal nővel együtt. A volt kormányfő azt állította: D'Addarióról azt gondolta, hogy Tarantino barátnője és nem tudta róla, hogy prostituált. A nyomozás szerint Berlusconi a vállalkozónak azért adott pénzt, hogy ezt a "változatot" megerősítse. A pénz egy része Lavitolánál kötött ki, aki felbujtotta Tarantinit a zsarolásra.
"Nyomást kell gyakorolnunk Berlusconira" - mondta az újságíró egy lehallgatott telefonbeszélgetésben. A nápolyi államügyészség még tavaly szeptemberben rendelte el letartóztatását. Lavitola bujkálása idején egy ügyvéddel azt üzente, hogy ártatlan.
Berlusconi tagadta, hogy engedett volna a zsarolásnak. "Csupán kisegítettem Tarantinit és családját, akiknek komoly anyagi nehézségeik támadtak. Nem követtem el semmilyen törvénytelenséget" - nyilatkozta a milliárdos médiacsászár.
Tarantinit, aki több mint 30 nőt közvetített ki Berlusconinak, tavaly júniusban 26 havi börtönre ítélték kábítószer-kereskedésért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


