Tiroli kalózok a városi önkormányzatban
Mandátumot szerzett egy osztrák kalózpárt
Bejutott a Tiroli Kalózpárt (PPT) a vasárnapi helyhatósági választásokon az innsbrucki városi tanácsba, ezzel először szerzett kalózpárt politikai tisztséget Ausztriában.
2012.04.16 11:50MTIA PPT a nem végleges hivatalos eredmények szerint a szavazatok 3,8 százalékát kapta, ezzel egy képviselőt küldhet a tiroli tartományi székhely 40 tagú képviselőtestületébe. Megválasztott képviselőjük, Alexander Ofen szerint az eredmény azt jelzi, hogy van igény az aktívabb állampolgári részvételre a választók részéről. A tiroli "kalózok" a közvetlen demokrácia erősítése, a "pártrendszer eltörlése" mellett a korrupció ellen is fel akarnak lépni.
A választást a jobboldali Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte a szavazatok 22 százalékával, visszahódítva korábbi első helyét. A második legtöbb szavazatot a hivatalban lévő polgármester, Christina Oppitz-Plörer által alapított "Innsbruckért" kezdeményezés kapta.
Ausztriában az elmúlt hónapokig kevés figyelmet keltettek a magukat kalózpártként meghatározó politikai formációk, a német testvérpárt sikere azonban némiképp őket is reflektorfénybe állította. A 2006 óta működő, nyolcszáz bejegyzett tagot számláló Osztrák Kalózpárt (PPÖ) április elején tartotta meg első országos kongresszusát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06