Elrendelte egy török bíróság
Újabb főtiszteket tartóztatnak le Törökországban
Letartóztatási parancsot adott ki egy török bíróság hétfőn a hadsereg több volt tisztje ellen azzal a megalapozott gyanúval, hogy 1997-ben lemondásra kényszerítették az ország akkori miniszterelnökét.
2012.04.16 10:17MTIAz illetékes ügyészség a múlt héten elrendelte 29 volt tiszt, köztük négy nyugalmazott tábornok őrizetbe vételét, a bíróság pedig nyomban elrendelte a 29 közül 18-nak a letartóztatását. Hétfőn a bíróság további kilenc gyanúsított letartóztatását rendelte el. Utóbbiak között van Cevik Bir nyugalmazott tábornok is, aki a kilencvenes évek végén a vezérkar második számú vezetője volt. Bir közismert arról, hogy mindig hevesen bírálta a radikális iszlámot.
A volt katonákat azzal vádolják, hogy 1997-ben lemondásra kényszerítették Necmettin Erbakant, az ország akkori miniszterelnökét, amiért az növelni próbálta az iszlám vallás befolyását a döntően muszlim, de szekuláris országban.
Az ankarai ügyészség tájékoztatása szerint a volt tiszteket a hatalom megdöntésére tett kísérlet gyanújával vették őrizetbe, és a rendőrség csütörtökön házkutatást tartott otthonukban.
Erbakan Törökország első iszlamista miniszterelnöke volt, távozása után pártját fundamentalista vallási nézetek képviseletének vádjával betiltották, őt pedig eltiltották az aktív politikai szerepvállalástól. A török katonaság, amely a köztársasági elvek és a szekularizmus védelmezőjének tartja magát, korábban háromszor - 1960-ban, 1971-ben és 1980-ban - is megdöntötte a polgári vezetést.
Az iszlamista gyökerű török kormánypárt (AKP) egyre vehemensebb kísérleteket tesz a hadsereg politikai szerepének visszaszorítása végett, a mostani vizsgálat is ennek a törekvésnek a része.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


