Akit csak ért a golyó...
Megöltek nyolc taxisofőrt Észak-Mexikóban
Fegyveresek két támadásban lelőttek nyolc taxisofőrt helyi idő szerint kedden az észak-mexikói Monterrey városában - közölték a hatóságok. Három arra járó ember, köztük egy nyolcéves lány megsebesült.
2012.04.11 10:20MTIJorge Domene Zambrano, Nuevo León állam közbiztonsági szóvivője elmondta, hogy négy fegyveres egy taxiközpontnál végzett az első öt sofőrrel, majd néhány perccel később feltehetően ugyanaz a csoport lőtt agyon másik három taxist néhány háztömbbel odébb.
A szóvivő közlése szerint az áldozatok engedély nélkül taxiztak. A rendőrség egy volt taxisofőr után nyomoz, aki feldühödött és megfenyegette kollégáit, miután drogárusítás miatt elbocsátották a társaságtól.
Ugyancsak kedden 13 embert öltek meg a nyugati Michoacán államban. Katonák négy emberrablót lőttek le egy túszmentő akcióban, három megkötözött holttestet találtak egy országúton, és hat tetemet különböző helyeken Tancitaro város körül. A nyomozók szerint az esetek összefüggnek egymással: a helyszíneken az Új Nemzedék nevű kábítószerbanda üzeneteit találták a rendőrök.
Acapulco üdülőhelyen a rendőrség őrizetbe vette egy "városi terepjáró" sofőrjét és két utasát, akiken kívül még hét holttestet találtak a szabadidő járműben, ötöt közülük lefejezve. Arturo Martínez, Guerrero állam szóvivője közölte, hogy a nyomozás a három elfogottnak a szervezett bűnözéshez fűződő kapcsolatát vizsgálja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


