Több mint száz halott néhány hét alatt
Egymást érik a kivégzések Szíriában
A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők több mint 100 embert végeztek ki rövid úton az utóbbi hetekben a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet összesítése szerint.
2012.04.09 11:33MTIA HRW hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése szemtanúk beszámolója alapján készült, de a bizonyított eseteken kívül a szervezetnek több más - egyelőre még ellenőrzésre váró - információk is tudomására jutattak.
A HRW-hoz legkevesebb 85 polgári személy meggyilkolásáról jutott el részletes beszámoló: március 3-án a Szíria középső részén lévő Homszban 25 embert mészároltak le házkutatások során, március 11-én az északnyugati Idlíb városának egyik mecsetjében 13 emberrel végeztek , március 11-én és 12-én pedig Homsz több kerületében 47 embert, többségükben nőket és gyermekeket öltek meg a halálbrigádok.
A HRW jelentés beszámol arról is, hogy a kormányerők a jelzett időszakban felkoncoltak 16 ellenzéki fegyverest is, miután elfogták vagy megsebesítették őket. A jogvédő szervezet félelmei szerint hivatalosan vagy nem, de a "foglyokat nem ejtünk" gyakorlata nyert teret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


