Halálos baleset Párizs közelében
Ráomlott az épület a húsvéti ünneplőkre
Egy hatéves gyermek meghalt és több mint harmincan megsérültek vasárnap délután az egyik párizsi elővárosban, Stains-ben, amikor annak az épületnek a felső szintje beomlott, amelyben a haiti evangélikus közösség alkalmilag kialakított imahelye működött - közölte a helyi prefektúra.
2012.04.08 20:49MTIA balesetben két személy - egy kétéves gyermek és egy 42 éves nő - életveszélyesen megsérült, őket jelenleg kórházban ápolják, a könnyebb sérültek száma 32. Christian Lambert prefektus a France Info hírrádióban elmondta: a szertartáson mintegy 100-150-en vettek részt az átalakított épület első emeletén, amikor a mintegy 50 négyzetméter alapterületű szint az emberek súlya alatt egyszerűen beomlott.
A hívek a pallóval együtt estek le, ami alá szerencsére senki nem szorult be.
A prefektus szerint a rendőrség megkezdte annak kivizsgálását, hogy az épület tulajdonosai betartottak-e minden biztonsági előírást.
Claude Guéant belügyminiszter közleményben fejezte ki legmélyebb együttérzést az imahelyen bekövetkezett baleset miatt.
Környékbeliek szerint a vallási közösség több mint egy éve látogatja az épületet, amely egy ipari terület közelében, a vasúti sínek mentén elhelyezkedő házsoron található.
A Franciaországban 1,6 millió magát protestánsnak valló személy közül mintegy 460 ezren tartoznak a vallásukat gyakorló evangélikusok közé. A Stains-ben működő egyházuk képviselői szerint a haitiak egy-másél éve érkeztek a városba és bérelték ki az épületet, amely eredetileg helyi ünnepségek szervezésére szolgált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


