A pártelnök a Nemzetközi Törvényszék börtönében ül
Seselj felesége a radikálisok elnökjelöltje Szerbiában
Az SRS elnöki kollégiuma úgy döntött: a hágai Nemzetközi Törvényszék börtönében ülő Vojislav Seselj pártelnök feleségét, Jadranka Seseljt indítja jelöltként a Szerb Radikális Párt (SRS) a májusi szerb elnökválasztáson.
2012.04.06 19:45MTIJadranka Seseljt Aleksandar Martinovic, a párt alelnöke javasolta - jelentette a B92 belgrádi rádió és televízió, valamint a VajdaságMa című hírportál.
Eddig az a hír járta, hogy Martinovic lesz a radikálisok elnökjelöltje, de Seselj meggondolta magát. A hágai vádlott döntése sokakat meglep, hiszen Seselj felesége nemrég még úgy nyilatkozott, hogy soha nem kapcsolódott be a SRS kampányába, "így nem fog most sem".
Seseljt azzal vádolják, hogy 1991 és 1993 között Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és a Vajdaságban háborús bűnöket követett el. A politikus 2003-ban került a Nemzetközi Törvényszék börtönébe, azóta onnan irányítja pártját. Pere nemrég fejeződött be, az ügyész 28 év börtönbüntetés kiszabását kérte. Már csak az ítélethirdetés van hátra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


