Elzárták
Olajvezeték robbant Törökországban
Robbanások és tűz miatt elzártak Törökországban egy Irakból a Földközi-tenger térségébe olajat szállító csővezetéket.
2012.04.05 10:35MTIA délkelet-törökországi Idil városának környékén bekövetkezett robbanások miatt lángra kapott a vezeték, ezért a hatóságok csütörtök hajnalban kénytelenek voltak leállítani az olaj áramlását - mondta egy, a kormányzati előírásoknak megfelelően névtelenül nyilatkozó tisztviselő.
Az iraki Kirkukot a törökországi Ceyhan kikötőjével összekötő vezetéken jut el az iraki nyersolajexport egynegyede - átlagosan napi félmillió hordó - a Földközi-tenger partjára.
A tüzet egyes források szerint már eloltották, míg más források szerint a tűzoltók még küzdenek a lángokkal. A Kirkuk és Ceyhan közti olajszállítás továbbra is biztosított egy párhuzamos vezetéken.
Török tisztviselők szerint három, közel egy időben bekövetkezett robbanás történt a vezeték mentén. Nem kizárható, hogy az eset a régióban tevékenykedő kurd szeparatisták szabotázsakciója. Ők korábban már többször hajtottak végre ilyen akciókat olajvezetékek ellen.
Azt egyelőre még nem tudni, hogy a megsérült vezetéken mikor indulhat újra az olaj szállítása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


