A brit kémelhárítás gyanakszik
Csecsen leszámolás készül Londonban?
A brit kémelhárítás szerint gyilkossági kísérlet célpontja lehet Ahmed Zakajev londoni emigrációban élő csecsen szeparatista vezető.
2012.04.02 11:06MTIEzt írta kedden a The Telegraph brit napilapra hivatkozva a The Moscow Times.
A brit lap kezébe jutott dokumentum szerint Ramzan Kadirov csecsen elnök egy londoni ügynökét bízta meg politikai ellenfele megölésével.
"Kadirov - aki számos ellenfelének meggyilkolásáért felelős - egy feketelistát készített azon személyekről, akiket likvidáltatni kíván, (...) amelyen valószínűleg Ahmed Zakajev is szerepel" - olvasható a jelentésben, amely a terv kivitelezésének szándékával gyanúsított ügynök kiadatásával kapcsolatos bírósági iratokra hivatkozik.
A kémelhárítás (MI5) tanácsára a brit belügyminiszter 2010-ben kiutasította az országból a dokumentumokban "E1" néven emlegetett feltételezett bérgyilkost. A 45 éves csecsen férfi - aki 2003 óta él a szigetországban családjával - azóta jogi csatát vív a belügyminisztériummal, a bíróság pedig mindeddig megakadályozta kiutasítását.
Az MI5 szerint "E1" egy korábbi elitkatona, aki részt vett Kadirov egy volt testőrének 2009-es bécsi meggyilkolásában is. A férfit jelenleg őrizetben tartják, mivel a belügy és a kémelhárítás megítélése szerint személye "nemzetbiztonsági veszélyt jelent".
Zakajev szerint "manapság több orosz kém tevékenykedik Nagy-Britanniában, mint a hidegháború idején". "Semmi sem fog változni, amíg Vlagyimir Putyin nem veszti el pozícióját Oroszországban. Továbbra is megpróbálnak majd ártani nekem és a többi politikai ellenségüknek" - mondta a The Telegraphnak a 2002 óta Londonban élő csecsen szeparatista vezető, akinek kiadatását Oroszország korábban sikertelenül kérte.
Ezzel szemben Kadirov szóvivője visszautasította a jelentésben foglaltakat, szerinte "valaki Londonban oroszellenes hisztériát próbál kelteni".
A dokumentumok nyilvánosságra jutása mindössze egy héttel azután történt, hogy Londonban meglőttek egy volt orosz bankárt. A The Telegraph szerint az MI5 attól fél, hogy London egyre inkább az orosz és egyéb kelet-európai országok politikai és alvilági leszámolásainak színhelyévé válik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


