A gép kettétört, vannak túlélők
Negyvenhárom emberrel csapódott a földbe az utasszállító Szibériában
Harmincegy ember meghalt, tizenkettő túlélte azt a légi szerencsétlenséget, amely hétfőn történt Oroszországban, Szibéria nyugati részén.
2012.04.02 09:11MTIA UTair orosz légitársaság ATR-72-500 típusú utasszállítója nem sokkal felszállás után csapódott a földnek a Moszkvától több mint kétezer kilométerre keletre fekvő Tyumeny repülőterének közelében - jelentették az orosz hírügynökségek. A repülőgép egy másik szibériai városba, Szurgutba indult 39 utassal és négyfős személyzettel a fedélzetén.
A News.ru internetes oldal értesülése szerint a gép kényszerleszállást készült végrehajtani. Ezt látszik alátámasztani, hogy az utasszállító egy autóút mentén, havas mezőn csapódott a földbe, mintegy másfél kilométerre a repülőtértől. A gép két darabba tört, és ennek köszönhető, hogy többen túlélték a balesetet. A személyzet minden tagja - a két pilóta és a két légi kísérő - életétét vesztette.
A sebesültek törésekkel és égési sérülésekkel kerültek a helyi kórházba. Két utas állapota válságos. Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának egy különleges, műtőkkel felszerelt és súlyos sérültek szállítására kialakított repülőgépe már a helyszínre érkezett, a géppel pszichológusokat is a helyszínre vittek.
A légitársaság tájékoztatása szerint negyven jegyet adtak el a járatra, egy utas azonban lekéste az indulást.
A mentőalakulatok már megtalálták a repülés adatait rögzítő feketedobozokat.
A hatóságok előzetes feltételezése szerint a katasztrófát a gép műszaki hibája vagy a pilóta tévedése okozhatta, de pontosabb okot egyelőre nem tudnak. A terrorakció lehetőségét mindenesetre kizárták. A vizsgálóbizottság ezt a véleményét a gép roncsolódásának jellegéből vonta le - mondta Vlagyimir Markin, a testület egyik tagja.
A francia-olasz gyártmányú ATR 72-es típusú gépek egy éve kerültek a UTairhez. Az elsőt 2011 április 21-én adták át az orosz légitársaságnak, és a szerződés 20 ilyen típusú gép szállításáról szólt.
Kapcsolódó írások:
- Decemberben megnyílik minden idők legdrágább repülőtere
- Testüregvizsgálat a Liszt Ferenc Repülőtéren
- Cigarettacsempészés motoros sárkányrepülővel
- Dubai befektetők a debreceni repülőtéren
- Vége a sztrájknak a német repülőtereken
- Új telekadó: újabb pofon a Budapest Airportnak?
- Milliárdos telekadót követelhetnek a Liszt Ferenc-repülőtér tulajdonosától
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06