Módosították a felvételt
Botrány: az NBC állította be Zimmermant rasszistának?
A hírek szerint az NBC a szenzáció kedvéért úgy módosította a fekete fiú gyilkosának beszédét, míg az rasszista színben tüntette fel a tettest.
2012.03.31 14:17ma.huÚgy tűnik, hogy az NBC megvágta a Trayvon Martin meggyilkolásával vádolt Zimmerman hangfelvételét, ezzel pedig rasszistának állította be a tettest.
A szerkesztők nagyon ügyesen kiragadtak egy részletet, amely szerint a gyilkos azt mondta: Martin „rosszban sántikál” csak azért mert fekete. De valójában nem így szólt az a hangfelvétel, amely Zimmerman gyilkosság előtti egyik telefonbeszélgetését rögzíti.
Az NBC verziójában azt hallani: „Ez a fickó úgy tűnik valami rosszban sántikál. Feketének látszik.” Ám a kiragadt mondatrészek között más is elhangzott. „Ez a fickó úgy tűnik, valami rosszban sántikál, vagy be van lőve. Esik az eső, ő meg csak sétál össze vissza és nézelődik.” Erre kérdezte meg a 911 diszpécsere, hogy „a szóban forgó férfi fehér, fekete, vagy spanyol?” Mire Zimmerman azt felelte: „Feketének látszik.”
De nem csak ez az egyetlen bizonyíték arra, hogy szándékosan állítják be az esetet „a gonosz fehér és az ártatlan fekete” harcának. A képek, melyeket bemutattak Martinról és Zimmermanról, elavultak, így nem adnak reális képet a tettesről és áldozatáról. A fiatal fiúról közölt kép, amelyen örömteli fiatalként mosolyog, nem egészen friss. Martin azóta már 190 centiméteresre nőtt, aranyfogakat viselt, és felfüggesztették tanulmányi viszonyát, mert marihuánával üzletelt.
Zimmerman viszont korántsem az a testes fickó – noha a bemutatott fotóján igen nagydarabnak látszik, az a kép hét éve készült.
Betsi Grabe, az Indiana Egyetem professzora szerint, aki a médiában alkalmazott képek társadalmi hatását vizsgálta, bevett gyakorlat, hogy az áldozathoz kedvesebb, a tetteshez agresszívebb képet keresnek a szerkesztők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


